- Öltözz át, aztán menjünk el valahová. Mondjuk, moziba? - vetette fel az ötletet.
- Benne vagyok! Csak egy pillanat... - feleltem, és beléptem az öltözőfülkébe.
Egy fekete pólót vettem fel, meg csőnadrágot. Aztán kiléptem a fülkéből. Nevetgélve indultunk el a város óriási plázája felé. Aztán feltettem egy komolyabb kérdést.
- Mért nem hagytad, hogy összeházasodjunk? - furdalta oldalamat a kíváncsiság.
- Tegnap már elmondtam - jelentette ki, én pedig nem kérdezősködtem tovább, mert tudtam, ennél többet nem fog elárulni.
Az út hátralevő részét csöndben tettük meg. A mozihoz érve fellélegeztem, mert azt gondoltam, hogy a film alatt nem fogunk beszélgetni.
- Haragszol rám? - kérdeztem meg, félve, hogy igent kapok válaszul.
- Dehogyis - simította meg a karom mosolyogva. - Rád nem lehet haragudni.
- Mert rád lehet? - nevettem fel. - Egyébként mit nézünk? - érdeklődtem.
- Nineteen. Régi, de tudom, hogy imádod - nézett mélyen a szemembe.
- Köszönöm! - ugrottam a nyakába.
- Hé, nyugi!- nevetett elevenen.
Bementünk a terembe, és tíz perc múlva lekapcsolódtak a lámpák.
A Nineteen izgalmas film volt. Két fiúról, és egy lányról szólt. Egy barátjuk késő este meghalt, és vádlottak lettek. Menekülni kezdtek a rendőrök ellen, végül sikeresen tisztázták nevüket, a lány gyilkosának felfedésével.
Ez volt a kedvenc filmem, de most valahogy nem bírtam figyelni. Sikerült elaludnom a befejezés utolsó felében.
- Legalább rád számíthatok... - dörmögtem, miután elaludtam.
- Mi? - pillantott rám HyunSeung, aztán észrevette, hogy én az igazak álmát alszom.
Másnap az ágyamban ébredtem. Miután sikerült végleg felkelnem, hirtelen felültem. Nem értettem semmit. A konyhából íncsiklandó illatok szállingóztak a szobám felé. Kimásztam az ágyból, és abba a helyiségbe mentem, ahonnan az illatot véltem felfedezni. HyunSeung-t láttam meg a konyhában. Rántottát csinált.
- Te már ilyen korán reggelizel? - néztem rá.
- Kilenc óra van - nevetett fel. - Kész is a reggeli - vett elő két tálat és leültünk reggelizni.
Reggeli közben elmondta, hogy hazahozott és itt maradt velem.
- Köszönöm - öleltem meg. - Igazán jó barát vagy - pusziltam meg az arcát.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és Choi LeeKi lépett be rajta. Csodálkozva meredt ránk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése