Epilógus és köszönetnyilvánítás

 Délután négy óra volt. Az óvoda felé tartottam a férjemmel, Jang HyunSeung-gal. Soonie szokás szerint ott állt az előszobába, kis kabátjában. HyunSeung leguggolt.
 -  JaeSoon - nézett rá a kislányunkra.
 - Apa - futott oda hozzá a mindössze négy éves JaeSoon. 
 HyunSeung felkapta a kislányunkat, és haza indultunk. 
 - Apu, képzeld el, hogy az óvónéni megdicsért, mert okos voltam - beszélt vidáman Soonie.
 Nemsokára hazaértünk. JaeSoon a szobájába ment, és rajzolt. Pár perc múlva csengettek. HyunSeung felállt, hogy ajtót nyisson.
 - Apuci, én akarom kinyitni! - rohant JaeSoon, elsuhant Rancho mellett.
 Épp, hogy el tudta érni a kilincset. Kezével rácsimpaszkodott, és jó erősen meghúzta, végül kitárta az ajtót.
 - Sziasztok - köszönt az előtte álló öt férfinek.
 - Szia JaeSoon - köszöntek neki a fiúk.
 - Gyertek be! - szólt a kislányunk. Megragadta YoSeob egyik ujját  - mivel a fiú keze nem fért volna el a tenyerében -, és befelé húzta. - YoSeob, te olyan vicces vagy! - nevetett, mikor bent voltak, és a srác bolondozni kezdett.
 JaeSoon GiKwang-hoz fordult, és a bicepszét böködte.
 - Kemény - mondta.
 Pár perc múlva DongWoon átnyújtott neki egy csomagot.
 - Tudod, mindjárt karácsony, és úgy gondoltam, hogy hozok egy kis elő karácsonyi ajándékot - mosolygott a maknae. - Bontsd ki!
 JaeSoon apró kezeivel lassan, óvatosan szedte le a csomagolást. Egy könyvet kapott. 
 - Köszönöm, DongWoon - hálálkodott.
 Aztán JunHyung felkapta és kezeiben ringatta, mire a kis JaeSoon elaludt...

 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 Ennek a kis történetnek a végére értünk. Köszönöm minden olvasónak, hogy szakítottak rá időt, és követték a sztori útját. Remélem mindenkinek tetszett. Az írást nem hagyom abba, hanem egy másik fanfiction-t fogok írni.
 Addig is Bye-Yeom!

13.rész~ Igen vagy nem?

 Másnap reggel elindultam a kórházba. Elakartam vetetni a gyermekünket, hisz' HyunSeung-ra emlékeztetett volna. Pedig ő csak a múltam volt. Szerettem. Kimondhatatlanul. Még mindig. Örökké.
 Tudom, ő csak jót akart, de mégis sikerült összetörnie a szívem.
 Egy parkon haladtam át. A közepén egy játszótér volt. Gyerekek játszadoztak, nevetgéltek ott. Voltak olyanok, akik apukájuk, és anyukájuk kezét fogták.
 Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Milyen szívesen fogtam volna én is kisgyermekem apró kezét. Néztem volna, ahogy Jang HyunSeung a hintában ülő gyermekemet löki. Egy család. Igen, egy család... Azok lehettünk volna. De a mondatban ott állt még a volna.
 A hasam még nem nőtt meg, de én már tudtam, hogy van benne egy apró lélek.
 Végre beértem a kórházba. Leültem a folyosón álló székek egyikére.

 Jang HyunSeung meglepődött, amikor egy férfihang szólalt meg a vonal másik végén.
 Tudta, hogy HeeRin apja az, de arról fogalma sem volt, hogy mért keresheti.
 - Jó napot - szólt bele a bizonytalanul.
 - ' Napot. Jang HyunSeung... Egy fontos dologról szeretnék veled beszélni. Tudod miközben mi itt beszélgetünk, a lányom a kórházba igyekszik - kezdett bele az apám.
 - Kórház? Mi? Mért? Mi történt? - kérdezősködött a BEAST tagja.
 - A lányom elakarja vetetni... - itt hangja kissé megremegett. - Az unokámat.
 - Mi?! Unoka? - hitetlenkedett HyunSeung.
 - HyunSeung. HeeRin babát vár... - fejezte be az idősebbik fél, és kinyomta a beszélgetést.

 Percek teltek el. A folyosón hallani lehetett a csecsemők sírását.  Csak gondolkodtam.
 Jól döntöttem? Nem tudtam. Csak ültem a folyosón. Most, ahogy be kellene mennem, félek.
 Ebben a pillanatban kinyílt a kórház ajtaja. HyunSeung lépett be rajta.
 - Kicsim - rohant oda hozzám és átölelt.
 Annyira szerettem ezt az embert. Egyszerűen nem tudtam rá haragudni.
 - Szeretlek - nyomott egy puszit a számra.
 Tegnap óta ma mosolyogtam először.
 - És lányt szeretnél vagy fiút? - érdeklődött.
 - Mindegy... - mondtam.
 - Kérdezni szeretnék valamit - mondta JS. Hirtelen letérdelt, és egy dobozt húzott elő. - Lennél a feleségem, HeeRin?
 A kérdés meglepett, és nem tudtam válaszolni. Örömkönnyek hullottak a szememből.
 - Igen - nyögtem ki végre.
 Meglepett egy csókkal. Mézédes ajkai szinte simogattak.

12.rész~ Ez csak egy rossz álom

 Egy újabb hét telt el. Egyre több fotózásom lett, így ez a könnyűnek tűnő munka is nehéz volt. Hulla fáradtan értem haza, este kilenckor.
 Mikor megláttam. hogy HyunSeung itthon van, nagyon meglepődtem. Általában én szoktam előbb hazaérni. Szeme szomorúnak tűnt. Volt valami furcsa rajta... De nem tudtam, mi az.
 - Szia - köszöntem, és odamentem hozzá.
 Megakartam kóstolni mézédes ajkait, de eltolt magától. Nem tudtam mire vélni a viselkedését.
 - Valami baj van? - kérdeztem.
 - Igen. HeeRin. Szakítok veled. Te sokkal jobbat érdemelsz - mondta.
 - Mi? Én... Szakítasz? - hitetlenkedtem.
 Csöndesen bólintott.
 Könnycsepp gördült le az arcomon. Nem, ez nem lehet igaz. Ez csak egy vicc. Vagy egy álom. Igen, ez lesz a megoldás. Én csak álmodom. 
 - Én... Ez nem igaz! Én csak álmodom - néztem HyunSeung-ra.
 Nem nézett rám. A távolba meredt. Arca most kifejezéstelen volt.
 - Nem. Ez a valóság - hangja lágy, megnyugtató volt, de nem érte el a várt hatást.
 Az ajtóhoz mentem. Megfogtam a kilincset, de nem mentem ki. Vártam, hogy mondjon valamit. Azt, hogy ne menj el, szükségem van rád, vagy azt, hogy szeretlek, nem hagyhatsz itt. Ám nem szólalt meg.
 - Szia - suttogtam alig hallhatóan, majd kiléptem. A tüdőmből zokogás tört fel, miközben a szüleim háza felé haladtam.
 HyunSeung utat engedett a könnyeinek.

 A szüleimhez értem. Hogy fogom nekik elmagyarázni, hogy szakítottunk? Sehogy. Totálisan össze voltam törve. Egyszerűen, nem tudtam elképzelni az életemet HyunSeung nélkül. Becsöngettem. Reméltem, hogy nem alszanak.
 - Ki az? - hallottam bentről anyukám hangját.
 - HeeRin - mondtam ki a nevem.
 - Mi történt? - kérdezte, miután ajtót nyitott és bementem a nappaliba.
 - Anyu... Szakítottunk - zokogtam.
 - Jaj, kislányom. Nem csak ő létezik a világon - próbált nyugtatgatni anyám.
 - De anya... Én csak őt szeretem... És - itt hangom elcsuklott. - Anya. Terhes vagyok.
 Anyukám nem reagált semmit, én pedig úgy döntöttem elmegyek lefeküdni. Hiányzott az illata, az ölelése, a 'jó éjt' puszija, a csókjai... Minden olyan üresnek tűnt nélküle.
 Nagyon sokáig forgolódtam, míg végre sikerült elaludnom. Még álmomban is őt láttam. Őt, és a gyermekemet.

11.rész~ Beautiful night

 - Lennél a barátnőm? - kérdezte Rancho még mindig mosolyogva.
 - De vártam már ezt a kérdést - hallattam egy gyöngyöző, rövid kuncogást, aztán elmosolyodtam. - Igen!
 HyunSeung újra megcsókolt, most sokkal felszabadultabban, mint az előbb. Két keze a hátamon volt. Nem bírt magával, megnyalta az ajkamat, mire szétnyitottam. Nyelvével bejárta a szájamat. Lejjebb csúsztatta a kezét, végül elváltunk egymástól.
 Egyikünk sem bírt megszólalni. Csak mosolyogtunk, és egymást fürkésztük. Felhőtlenül boldogok voltunk.
 A nap már eltűnt, helyét a hold és a csillagok foglalták el. Már este fél kilenc volt.
 Vacsorát akartam csinálni, ugyanis korgott a gyomrom. A konyha felé vettem az irányt. Tettem, vettem a konyhában, mikor valaki hátulról átölelt. Nem zavartattam magam, csak tovább főztem.
 A főzésem eredménye egy nagyon finom, tíz pontos vacsora volt HyunSeung szerint.

 A hetek, hónapok egyre csak teltek.
 HyunSeung-gal sokat beszéltünk az összeköltözésről, végül úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk, mert ezzel sok előny járt. Például egymás mellett tölthettük el szabadidőnket.
 Közben betöltöttem huszadik életévemet, megszereztem a jogosítványom, és állást szereztem modellként.
 Egyik nap fáradtan értem haza a munkából. Úgy éreztem magam, mint egy hulla, de megakartam várni, hogy  HyunSeung is megjöjjön. Egyszerűen képtelen voltam egy napot kibírni a melengető ölelése, vagy az édes csókja nélkül. Bekapcsoltam a televíziót. Szokás szerint a Music Channel-t néztem. Általában ezt a csatornát néztem, ugyanis nagyon kedveltem a zenét. A BEAST új számát, a Beautiful Night-t adták.
 Ebben a pillanatban nyílt az ajtó; HyunSeung ért haza.
 - Szia - mosolyogva nézett rám.
 Felpattantam a fotelről, és a nyakába ugrottam. Már nagyon hiányzott. Erős karjaival szorított, nem is akart elengedni. HyunSeung felkapott, és a fotelhez vitt. Először ő ült le, engem az ölébe vett.
 - Szeretlek - súgta a fülembe, és megcsókolt.
 Heves volt, mint aki akar valamit. Beleharapott az ajkamba, mire én szétnyitottam. Nyelve az én számban ficánkolt. Alig jutottam levegőhöz, ezért elváltunk egymástól. Egy puszit nyomtam a szájára.
 Elmentünk a hálóba, hogy lefeküdjünk aludni.
 Ezen az estén a csókokon kívül más is történt. HyunSeung-ra bíztam a legnagyobb kincsemet. Örökre. Úgy éreztem, ő olyan ember, akire rábízhatom.
 Végül Jang HyunSeung kimerülve átkarolt, és mély álomba zuhantunk.

10.rész~ Támadás

 Az utolsó nap szinte eseménytelennek tűnt. Legalábbis kettőnk között nem történt semmi lényeges. Még mindig csak barátok voltunk.
 Csak pakolásztunk, készülődtünk. Egy utolsó csobbanás a medencében, egy séta a tengerparton. A korai ebéd után taxival mentünk haza, Szöulba. Az út körülbelül két órás volt, ám nekem csak perceknek tűnt. Néztem az elsuhanó tájat, vagy éppen az útra figyeltem. Mikor hogy tartotta kedvem. Aztán, nagy nevetgélés, beszélgetés közepette érkeztünk vissza Dél-Korea fővárosba.
 Alig vártam, hogy pihenhessek. De egyedül olyan unalmasnak tűnt. Jó lett volna, ha HyunSeung mellettem feküdt volna, de végülis nem lehet velem folyton folyvást.
 Elértem a lakásomhoz. Nagy nehezen előkotortam a táskámból a kulcsot. Kinyitottam az ajtót. A hűtő felé vettem az irányt, hogy lefekvés előtt még igyak egyet.
 A hűtőn egy papír állt, amit az egyik mágnessel rögzítettek a helyére. Nem ismertem az írást, amit ábrázolt. Nem én írtam, ebben biztos voltam.
 - Mi a franc... - morogtam.
 Jobban szemügyre vettem a sort, ami rajta állt. Határozott, gömbölyded írásjelek. Elolvastam a mondatot.
 Előlem nem menekülsz, édes.

 Jang HyunSeung egy virágbolt kirakata előtt nézegetett. Nem tudta, milyen virágot vegyen. Végül belépett a szebbnél szebb növényekkel tömött boltba. Alig tíz perc múlva egy nagy csokor vörös rózsával lépett ki a bolt ajtaján. Mosolyogva indult el célja felé.

 A cetlit egy határozott mozdulattal a szemetesbe hajítottam.
 Megálltam az egész alakos tükör előtt. Jó alakom volt, bármennyire nem akartam beismerni. A hajam dús, hosszú és ápolt volt. A ruha, amit viseltem leheletnyi anyagból készült. Nem volt hosszú, csupán a combom közepéig ért.
 Bementem a szobámba. Az éjjeliszekrényen újabb cetli hevert.
 Az enyém leszel, cica.
 Nem törődtem vele, a szemetesbe hajítottam. ebben a pillanatban hátulról átölelt valaki.
 - Mondtam, hogy megszerezlek - súgta  a fülembe, és beszívta az illatomat.
 Én csak megdermedve álltam, előre bámulva. Az alak az ágyra lökött, majd rám feküdt. A nyakamat csókolgatta, közben a combomat simogatta. Úgy villant belém a felismerés, akár egy villámcsapás.
 - Ne! - üvöltöttem teli torokból.
 Ebben a pillanatban kivágódott a bejárati ajtó.
 HyunSeung rohant be a szobába. Lerángatta rólam a férfit, majd bemosott neki egyet.
 - Húzzál innen! - förmedt rá.
 Az alak fejvesztve, rémülten futott ki a lakásomból.
 - Jól vagy? - kérdezte a srác.
 - Igen - mondtam megszeppenve. - K-köszönöm - hálálkodtam.
 Pár perc múlva a folyosón álltunk. Az ajtó csukva volt.
 - Tulajdonképpen.... ezt neked hoztam - nyújtotta át a csokrot HyunSeung.
 - Köszönöm - öleltem át jó szorosan.
 Nem akartam elengedni. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Úgy éreztem, cselekednem kell. Felnéztem JS-re.
 - HyunSeung...
 - Hmm? - mosolygott.
 - Én... - úgy éreztem a szavak ólomnehézségűek. Féltem kimondani. Egyfajta ideges zavartság lett rajtam úrrá. - Sz... Szeretlek - nyögtem ki ezt az egyetlen egy szót.
 A következő pillanatban puha ajkai az enyémhez tapadtak. Méz édes csók volt, melyben minden érzés közrejátszott a szerelemtől az érzékiségig. HyunSeung belemosolygott a csókba, én pedig a nyaka köré fontam mind a két kezemet. Ajkaink halk cuppanással váltak szét.

9.rész~ Éjféli randevú

 Jang HyunSeung tekintete mosolygós volt.

 Már tíz perce ültünk a pokrócon. A piknikkosárból apró szendvicsek, egy üveg vörösbor, és pár piros gyertya került elő. Az utóbbiakat meggyújtva tőlünk nem messze a homokban helyeztük el. A szendvicseket lassacskán ettük meg, a vörösbor kíséretében.
 Bár enyhe szellő fújt, az idő izzasztó volt.
 A hold fényesen ragyogott, mellette csillagok ezrei próbáltak vele versenyre kelni, ám mind hiába. Az égitest hatalmas koronaként pöffeszkedett a sötétkék égen.

 A vörösbor nem sokat rontott a gondolkodásunkon. Enyhe, mámoros érzés vette birtokba szívemet, ugyanakkor nem befolyásolta az elmémet.
 Szívem szerint megcsókoltam volna HyunSeung-t, de tudtam, hogy még nem jött el az ideje.
 Úgy éreztem, hogy amerre megyek, vörös rózsák nyílnak mögöttem. Boldog voltam. Eszméletlenül boldog. Kimondhatatlanul. Pillangók repkedtek a hasamban, ennek ellenére cseppet sem voltam zavart. A szerelem pillangói. Valahogy az egész egy mesének tűnt.
 Hercegnős mesének. Olyannak, mint amilyet a kislányok néznek a gyerekcsatornákon. Herceggel, palotával, igaz szerelemmel. Még egy szivárvány, és egy unikornis is belefért volna a sztoriba.

 De nem úgy éreztem magam, mint akit beburkolt volna egy pihe-puha rózsaszín felhő. Nem. Én sokkal inkább úgy éreztem, mintha egy felhőn lennék.

 Az idő repült, és nem akart megállni. Pedig igazán megtehette volna.
 - Nem akarsz úszni egyet? - vetette fel az ötletet Hyun.
 - Benne vagyok - mosolyogtam rá.
 Lekaptam magamról a ruhát, ami alatt egy bikini rejtőzött, bevetésre várva. Nevetve futottunk verseny a tengerig. Nagy csobbanással vetődtünk a sós tengervízbe. Nem volt sem túl meleg, sem túl hideg. Fürdéshez pont megfelelt. Óvatosan lépkedtem a vízben.

 HyunSeung mosolyogva közeledett felém. Fogsora vakítóan fehér volt. Mandulaszemei egy bikáéra hasonlítottak. Csak gyönyörködtem a mély, sötétbarna szempárban. Megigézett. Haja vizes tincsekben lógott.
 Szerettem JS-t. Valahogyan sikerült belopnia magát a szívembe. Ez volt az a pillanat, amikor biztos voltam benne, hogy régi, sokáig tartó barátságunk szerelem lett.
 - Köszönök mindent - pusziltam meg az arcát.
 Körülbelül egy óra múlva fáradtan terültünk ki a pokrócon. Beszélgetve vártuk, hogy megszáradjunk. Mikor végre szárazak lettünk, hazamentünk.
 Fáradtan magamra kaptam a pizsomámat, aztán álmosan terültem el az ágyon.
 Gyönyörű álom játszódott le szemeim előtt. Jang HyunSeung egyik kezével ölelt, a másikkal a fejemet fogta, miközben puszit nyomott a homlokomra.

8.rész~ Újabb meglepetés

  Mikor reggel felébredtem, nem emlékeztem semmire a tegnap estéből. Megpróbáltam felállni, de a fejembe iszonyatos fájdalom nyilallt. Szédelegve mentem ki a nappaliba. Leültem a kanapéra. Még csak hajnali hat volt. Furcsállottam, hogy ilyen hamar felkeltem, hisz nyáron általában délig szoktam nyomni az ágyat.
 A másik hálószoba ajtaja is kinyílt és HyunSeung lépett ki rajta. Zavartan a hajába túrt, majd ásított egyet, végül leült mellém.
 - Mi volt tegnap? - néztem rá segélykérően.
 - Hát, ami azt illeti, kicsit több koktélt ittál meg a kelleténél. Aztán megcsókoltál.
 - De.... Ugye nem...? - tétováztam a kérdéssel.
 - Nem. Nem történt meg - nézett rám halvány mosollyal az arcán.
 - Van itt valami fájdalomcsillapító? - érdeklődtem.
 - Aha, tettem el - mondta Seungie.
 - Te vagy a megmentőm! - öleltem meg.
 Pár perc múlva már le is nyeltem a tablettát.
 - Mindenesetre, köszönöm, hogy nem éltél vissza a helyzettel - ültem le mellé.
 Nem sokat beszélgettünk. Én csak elmélkedtem, aztán újra elnyomott az álom.

 Mikor újra felébredtem, már este nyolc óra volt. Sötét volt, de még lehetett látni. A Nap éppen készült átadni a helyet a holdnak, már majdnem  el is tűnt a föld peremén. HyunSeung-t sehol sem találtam. Körülnéztem az egész házban, még az udvaron is, ám még mindig nem találtam meg.
 Nyílt az ajtó, és ő lépett be rajta. Rápillantottam. Elegáns volt, de kissé laza. Nem tudtam mire vélni öltözékét. Kérdőn méregettem.
 - Vegyél fel egy fürdőruhát, meg egy csinosabb ruhát... - sorolta el, mire én már futottam a szobámba.
 Pár perc múlva HyunSeung fogta a kezem. Homokban sétálhattunk, de nem voltam benne biztos, mert JS megint kendővel takarta el a szememet. Hirtelen megálltunk, és leültem. Kioldozta a kendőt, majd mellém ült.
 Egy kockás pokrócon ültünk, a tengerpart szélén. A tenger a partot mosta, majdnem elérte a pokróc szélét. Egy piknik kosár volt a lepedőn.