Epilógus és köszönetnyilvánítás

 Délután négy óra volt. Az óvoda felé tartottam a férjemmel, Jang HyunSeung-gal. Soonie szokás szerint ott állt az előszobába, kis kabátjában. HyunSeung leguggolt.
 -  JaeSoon - nézett rá a kislányunkra.
 - Apa - futott oda hozzá a mindössze négy éves JaeSoon. 
 HyunSeung felkapta a kislányunkat, és haza indultunk. 
 - Apu, képzeld el, hogy az óvónéni megdicsért, mert okos voltam - beszélt vidáman Soonie.
 Nemsokára hazaértünk. JaeSoon a szobájába ment, és rajzolt. Pár perc múlva csengettek. HyunSeung felállt, hogy ajtót nyisson.
 - Apuci, én akarom kinyitni! - rohant JaeSoon, elsuhant Rancho mellett.
 Épp, hogy el tudta érni a kilincset. Kezével rácsimpaszkodott, és jó erősen meghúzta, végül kitárta az ajtót.
 - Sziasztok - köszönt az előtte álló öt férfinek.
 - Szia JaeSoon - köszöntek neki a fiúk.
 - Gyertek be! - szólt a kislányunk. Megragadta YoSeob egyik ujját  - mivel a fiú keze nem fért volna el a tenyerében -, és befelé húzta. - YoSeob, te olyan vicces vagy! - nevetett, mikor bent voltak, és a srác bolondozni kezdett.
 JaeSoon GiKwang-hoz fordult, és a bicepszét böködte.
 - Kemény - mondta.
 Pár perc múlva DongWoon átnyújtott neki egy csomagot.
 - Tudod, mindjárt karácsony, és úgy gondoltam, hogy hozok egy kis elő karácsonyi ajándékot - mosolygott a maknae. - Bontsd ki!
 JaeSoon apró kezeivel lassan, óvatosan szedte le a csomagolást. Egy könyvet kapott. 
 - Köszönöm, DongWoon - hálálkodott.
 Aztán JunHyung felkapta és kezeiben ringatta, mire a kis JaeSoon elaludt...

 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 Ennek a kis történetnek a végére értünk. Köszönöm minden olvasónak, hogy szakítottak rá időt, és követték a sztori útját. Remélem mindenkinek tetszett. Az írást nem hagyom abba, hanem egy másik fanfiction-t fogok írni.
 Addig is Bye-Yeom!

13.rész~ Igen vagy nem?

 Másnap reggel elindultam a kórházba. Elakartam vetetni a gyermekünket, hisz' HyunSeung-ra emlékeztetett volna. Pedig ő csak a múltam volt. Szerettem. Kimondhatatlanul. Még mindig. Örökké.
 Tudom, ő csak jót akart, de mégis sikerült összetörnie a szívem.
 Egy parkon haladtam át. A közepén egy játszótér volt. Gyerekek játszadoztak, nevetgéltek ott. Voltak olyanok, akik apukájuk, és anyukájuk kezét fogták.
 Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Milyen szívesen fogtam volna én is kisgyermekem apró kezét. Néztem volna, ahogy Jang HyunSeung a hintában ülő gyermekemet löki. Egy család. Igen, egy család... Azok lehettünk volna. De a mondatban ott állt még a volna.
 A hasam még nem nőtt meg, de én már tudtam, hogy van benne egy apró lélek.
 Végre beértem a kórházba. Leültem a folyosón álló székek egyikére.

 Jang HyunSeung meglepődött, amikor egy férfihang szólalt meg a vonal másik végén.
 Tudta, hogy HeeRin apja az, de arról fogalma sem volt, hogy mért keresheti.
 - Jó napot - szólt bele a bizonytalanul.
 - ' Napot. Jang HyunSeung... Egy fontos dologról szeretnék veled beszélni. Tudod miközben mi itt beszélgetünk, a lányom a kórházba igyekszik - kezdett bele az apám.
 - Kórház? Mi? Mért? Mi történt? - kérdezősködött a BEAST tagja.
 - A lányom elakarja vetetni... - itt hangja kissé megremegett. - Az unokámat.
 - Mi?! Unoka? - hitetlenkedett HyunSeung.
 - HyunSeung. HeeRin babát vár... - fejezte be az idősebbik fél, és kinyomta a beszélgetést.

 Percek teltek el. A folyosón hallani lehetett a csecsemők sírását.  Csak gondolkodtam.
 Jól döntöttem? Nem tudtam. Csak ültem a folyosón. Most, ahogy be kellene mennem, félek.
 Ebben a pillanatban kinyílt a kórház ajtaja. HyunSeung lépett be rajta.
 - Kicsim - rohant oda hozzám és átölelt.
 Annyira szerettem ezt az embert. Egyszerűen nem tudtam rá haragudni.
 - Szeretlek - nyomott egy puszit a számra.
 Tegnap óta ma mosolyogtam először.
 - És lányt szeretnél vagy fiút? - érdeklődött.
 - Mindegy... - mondtam.
 - Kérdezni szeretnék valamit - mondta JS. Hirtelen letérdelt, és egy dobozt húzott elő. - Lennél a feleségem, HeeRin?
 A kérdés meglepett, és nem tudtam válaszolni. Örömkönnyek hullottak a szememből.
 - Igen - nyögtem ki végre.
 Meglepett egy csókkal. Mézédes ajkai szinte simogattak.

12.rész~ Ez csak egy rossz álom

 Egy újabb hét telt el. Egyre több fotózásom lett, így ez a könnyűnek tűnő munka is nehéz volt. Hulla fáradtan értem haza, este kilenckor.
 Mikor megláttam. hogy HyunSeung itthon van, nagyon meglepődtem. Általában én szoktam előbb hazaérni. Szeme szomorúnak tűnt. Volt valami furcsa rajta... De nem tudtam, mi az.
 - Szia - köszöntem, és odamentem hozzá.
 Megakartam kóstolni mézédes ajkait, de eltolt magától. Nem tudtam mire vélni a viselkedését.
 - Valami baj van? - kérdeztem.
 - Igen. HeeRin. Szakítok veled. Te sokkal jobbat érdemelsz - mondta.
 - Mi? Én... Szakítasz? - hitetlenkedtem.
 Csöndesen bólintott.
 Könnycsepp gördült le az arcomon. Nem, ez nem lehet igaz. Ez csak egy vicc. Vagy egy álom. Igen, ez lesz a megoldás. Én csak álmodom. 
 - Én... Ez nem igaz! Én csak álmodom - néztem HyunSeung-ra.
 Nem nézett rám. A távolba meredt. Arca most kifejezéstelen volt.
 - Nem. Ez a valóság - hangja lágy, megnyugtató volt, de nem érte el a várt hatást.
 Az ajtóhoz mentem. Megfogtam a kilincset, de nem mentem ki. Vártam, hogy mondjon valamit. Azt, hogy ne menj el, szükségem van rád, vagy azt, hogy szeretlek, nem hagyhatsz itt. Ám nem szólalt meg.
 - Szia - suttogtam alig hallhatóan, majd kiléptem. A tüdőmből zokogás tört fel, miközben a szüleim háza felé haladtam.
 HyunSeung utat engedett a könnyeinek.

 A szüleimhez értem. Hogy fogom nekik elmagyarázni, hogy szakítottunk? Sehogy. Totálisan össze voltam törve. Egyszerűen, nem tudtam elképzelni az életemet HyunSeung nélkül. Becsöngettem. Reméltem, hogy nem alszanak.
 - Ki az? - hallottam bentről anyukám hangját.
 - HeeRin - mondtam ki a nevem.
 - Mi történt? - kérdezte, miután ajtót nyitott és bementem a nappaliba.
 - Anyu... Szakítottunk - zokogtam.
 - Jaj, kislányom. Nem csak ő létezik a világon - próbált nyugtatgatni anyám.
 - De anya... Én csak őt szeretem... És - itt hangom elcsuklott. - Anya. Terhes vagyok.
 Anyukám nem reagált semmit, én pedig úgy döntöttem elmegyek lefeküdni. Hiányzott az illata, az ölelése, a 'jó éjt' puszija, a csókjai... Minden olyan üresnek tűnt nélküle.
 Nagyon sokáig forgolódtam, míg végre sikerült elaludnom. Még álmomban is őt láttam. Őt, és a gyermekemet.

11.rész~ Beautiful night

 - Lennél a barátnőm? - kérdezte Rancho még mindig mosolyogva.
 - De vártam már ezt a kérdést - hallattam egy gyöngyöző, rövid kuncogást, aztán elmosolyodtam. - Igen!
 HyunSeung újra megcsókolt, most sokkal felszabadultabban, mint az előbb. Két keze a hátamon volt. Nem bírt magával, megnyalta az ajkamat, mire szétnyitottam. Nyelvével bejárta a szájamat. Lejjebb csúsztatta a kezét, végül elváltunk egymástól.
 Egyikünk sem bírt megszólalni. Csak mosolyogtunk, és egymást fürkésztük. Felhőtlenül boldogok voltunk.
 A nap már eltűnt, helyét a hold és a csillagok foglalták el. Már este fél kilenc volt.
 Vacsorát akartam csinálni, ugyanis korgott a gyomrom. A konyha felé vettem az irányt. Tettem, vettem a konyhában, mikor valaki hátulról átölelt. Nem zavartattam magam, csak tovább főztem.
 A főzésem eredménye egy nagyon finom, tíz pontos vacsora volt HyunSeung szerint.

 A hetek, hónapok egyre csak teltek.
 HyunSeung-gal sokat beszéltünk az összeköltözésről, végül úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk, mert ezzel sok előny járt. Például egymás mellett tölthettük el szabadidőnket.
 Közben betöltöttem huszadik életévemet, megszereztem a jogosítványom, és állást szereztem modellként.
 Egyik nap fáradtan értem haza a munkából. Úgy éreztem magam, mint egy hulla, de megakartam várni, hogy  HyunSeung is megjöjjön. Egyszerűen képtelen voltam egy napot kibírni a melengető ölelése, vagy az édes csókja nélkül. Bekapcsoltam a televíziót. Szokás szerint a Music Channel-t néztem. Általában ezt a csatornát néztem, ugyanis nagyon kedveltem a zenét. A BEAST új számát, a Beautiful Night-t adták.
 Ebben a pillanatban nyílt az ajtó; HyunSeung ért haza.
 - Szia - mosolyogva nézett rám.
 Felpattantam a fotelről, és a nyakába ugrottam. Már nagyon hiányzott. Erős karjaival szorított, nem is akart elengedni. HyunSeung felkapott, és a fotelhez vitt. Először ő ült le, engem az ölébe vett.
 - Szeretlek - súgta a fülembe, és megcsókolt.
 Heves volt, mint aki akar valamit. Beleharapott az ajkamba, mire én szétnyitottam. Nyelve az én számban ficánkolt. Alig jutottam levegőhöz, ezért elváltunk egymástól. Egy puszit nyomtam a szájára.
 Elmentünk a hálóba, hogy lefeküdjünk aludni.
 Ezen az estén a csókokon kívül más is történt. HyunSeung-ra bíztam a legnagyobb kincsemet. Örökre. Úgy éreztem, ő olyan ember, akire rábízhatom.
 Végül Jang HyunSeung kimerülve átkarolt, és mély álomba zuhantunk.

10.rész~ Támadás

 Az utolsó nap szinte eseménytelennek tűnt. Legalábbis kettőnk között nem történt semmi lényeges. Még mindig csak barátok voltunk.
 Csak pakolásztunk, készülődtünk. Egy utolsó csobbanás a medencében, egy séta a tengerparton. A korai ebéd után taxival mentünk haza, Szöulba. Az út körülbelül két órás volt, ám nekem csak perceknek tűnt. Néztem az elsuhanó tájat, vagy éppen az útra figyeltem. Mikor hogy tartotta kedvem. Aztán, nagy nevetgélés, beszélgetés közepette érkeztünk vissza Dél-Korea fővárosba.
 Alig vártam, hogy pihenhessek. De egyedül olyan unalmasnak tűnt. Jó lett volna, ha HyunSeung mellettem feküdt volna, de végülis nem lehet velem folyton folyvást.
 Elértem a lakásomhoz. Nagy nehezen előkotortam a táskámból a kulcsot. Kinyitottam az ajtót. A hűtő felé vettem az irányt, hogy lefekvés előtt még igyak egyet.
 A hűtőn egy papír állt, amit az egyik mágnessel rögzítettek a helyére. Nem ismertem az írást, amit ábrázolt. Nem én írtam, ebben biztos voltam.
 - Mi a franc... - morogtam.
 Jobban szemügyre vettem a sort, ami rajta állt. Határozott, gömbölyded írásjelek. Elolvastam a mondatot.
 Előlem nem menekülsz, édes.

 Jang HyunSeung egy virágbolt kirakata előtt nézegetett. Nem tudta, milyen virágot vegyen. Végül belépett a szebbnél szebb növényekkel tömött boltba. Alig tíz perc múlva egy nagy csokor vörös rózsával lépett ki a bolt ajtaján. Mosolyogva indult el célja felé.

 A cetlit egy határozott mozdulattal a szemetesbe hajítottam.
 Megálltam az egész alakos tükör előtt. Jó alakom volt, bármennyire nem akartam beismerni. A hajam dús, hosszú és ápolt volt. A ruha, amit viseltem leheletnyi anyagból készült. Nem volt hosszú, csupán a combom közepéig ért.
 Bementem a szobámba. Az éjjeliszekrényen újabb cetli hevert.
 Az enyém leszel, cica.
 Nem törődtem vele, a szemetesbe hajítottam. ebben a pillanatban hátulról átölelt valaki.
 - Mondtam, hogy megszerezlek - súgta  a fülembe, és beszívta az illatomat.
 Én csak megdermedve álltam, előre bámulva. Az alak az ágyra lökött, majd rám feküdt. A nyakamat csókolgatta, közben a combomat simogatta. Úgy villant belém a felismerés, akár egy villámcsapás.
 - Ne! - üvöltöttem teli torokból.
 Ebben a pillanatban kivágódott a bejárati ajtó.
 HyunSeung rohant be a szobába. Lerángatta rólam a férfit, majd bemosott neki egyet.
 - Húzzál innen! - förmedt rá.
 Az alak fejvesztve, rémülten futott ki a lakásomból.
 - Jól vagy? - kérdezte a srác.
 - Igen - mondtam megszeppenve. - K-köszönöm - hálálkodtam.
 Pár perc múlva a folyosón álltunk. Az ajtó csukva volt.
 - Tulajdonképpen.... ezt neked hoztam - nyújtotta át a csokrot HyunSeung.
 - Köszönöm - öleltem át jó szorosan.
 Nem akartam elengedni. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Úgy éreztem, cselekednem kell. Felnéztem JS-re.
 - HyunSeung...
 - Hmm? - mosolygott.
 - Én... - úgy éreztem a szavak ólomnehézségűek. Féltem kimondani. Egyfajta ideges zavartság lett rajtam úrrá. - Sz... Szeretlek - nyögtem ki ezt az egyetlen egy szót.
 A következő pillanatban puha ajkai az enyémhez tapadtak. Méz édes csók volt, melyben minden érzés közrejátszott a szerelemtől az érzékiségig. HyunSeung belemosolygott a csókba, én pedig a nyaka köré fontam mind a két kezemet. Ajkaink halk cuppanással váltak szét.

9.rész~ Éjféli randevú

 Jang HyunSeung tekintete mosolygós volt.

 Már tíz perce ültünk a pokrócon. A piknikkosárból apró szendvicsek, egy üveg vörösbor, és pár piros gyertya került elő. Az utóbbiakat meggyújtva tőlünk nem messze a homokban helyeztük el. A szendvicseket lassacskán ettük meg, a vörösbor kíséretében.
 Bár enyhe szellő fújt, az idő izzasztó volt.
 A hold fényesen ragyogott, mellette csillagok ezrei próbáltak vele versenyre kelni, ám mind hiába. Az égitest hatalmas koronaként pöffeszkedett a sötétkék égen.

 A vörösbor nem sokat rontott a gondolkodásunkon. Enyhe, mámoros érzés vette birtokba szívemet, ugyanakkor nem befolyásolta az elmémet.
 Szívem szerint megcsókoltam volna HyunSeung-t, de tudtam, hogy még nem jött el az ideje.
 Úgy éreztem, hogy amerre megyek, vörös rózsák nyílnak mögöttem. Boldog voltam. Eszméletlenül boldog. Kimondhatatlanul. Pillangók repkedtek a hasamban, ennek ellenére cseppet sem voltam zavart. A szerelem pillangói. Valahogy az egész egy mesének tűnt.
 Hercegnős mesének. Olyannak, mint amilyet a kislányok néznek a gyerekcsatornákon. Herceggel, palotával, igaz szerelemmel. Még egy szivárvány, és egy unikornis is belefért volna a sztoriba.

 De nem úgy éreztem magam, mint akit beburkolt volna egy pihe-puha rózsaszín felhő. Nem. Én sokkal inkább úgy éreztem, mintha egy felhőn lennék.

 Az idő repült, és nem akart megállni. Pedig igazán megtehette volna.
 - Nem akarsz úszni egyet? - vetette fel az ötletet Hyun.
 - Benne vagyok - mosolyogtam rá.
 Lekaptam magamról a ruhát, ami alatt egy bikini rejtőzött, bevetésre várva. Nevetve futottunk verseny a tengerig. Nagy csobbanással vetődtünk a sós tengervízbe. Nem volt sem túl meleg, sem túl hideg. Fürdéshez pont megfelelt. Óvatosan lépkedtem a vízben.

 HyunSeung mosolyogva közeledett felém. Fogsora vakítóan fehér volt. Mandulaszemei egy bikáéra hasonlítottak. Csak gyönyörködtem a mély, sötétbarna szempárban. Megigézett. Haja vizes tincsekben lógott.
 Szerettem JS-t. Valahogyan sikerült belopnia magát a szívembe. Ez volt az a pillanat, amikor biztos voltam benne, hogy régi, sokáig tartó barátságunk szerelem lett.
 - Köszönök mindent - pusziltam meg az arcát.
 Körülbelül egy óra múlva fáradtan terültünk ki a pokrócon. Beszélgetve vártuk, hogy megszáradjunk. Mikor végre szárazak lettünk, hazamentünk.
 Fáradtan magamra kaptam a pizsomámat, aztán álmosan terültem el az ágyon.
 Gyönyörű álom játszódott le szemeim előtt. Jang HyunSeung egyik kezével ölelt, a másikkal a fejemet fogta, miközben puszit nyomott a homlokomra.

8.rész~ Újabb meglepetés

  Mikor reggel felébredtem, nem emlékeztem semmire a tegnap estéből. Megpróbáltam felállni, de a fejembe iszonyatos fájdalom nyilallt. Szédelegve mentem ki a nappaliba. Leültem a kanapéra. Még csak hajnali hat volt. Furcsállottam, hogy ilyen hamar felkeltem, hisz nyáron általában délig szoktam nyomni az ágyat.
 A másik hálószoba ajtaja is kinyílt és HyunSeung lépett ki rajta. Zavartan a hajába túrt, majd ásított egyet, végül leült mellém.
 - Mi volt tegnap? - néztem rá segélykérően.
 - Hát, ami azt illeti, kicsit több koktélt ittál meg a kelleténél. Aztán megcsókoltál.
 - De.... Ugye nem...? - tétováztam a kérdéssel.
 - Nem. Nem történt meg - nézett rám halvány mosollyal az arcán.
 - Van itt valami fájdalomcsillapító? - érdeklődtem.
 - Aha, tettem el - mondta Seungie.
 - Te vagy a megmentőm! - öleltem meg.
 Pár perc múlva már le is nyeltem a tablettát.
 - Mindenesetre, köszönöm, hogy nem éltél vissza a helyzettel - ültem le mellé.
 Nem sokat beszélgettünk. Én csak elmélkedtem, aztán újra elnyomott az álom.

 Mikor újra felébredtem, már este nyolc óra volt. Sötét volt, de még lehetett látni. A Nap éppen készült átadni a helyet a holdnak, már majdnem  el is tűnt a föld peremén. HyunSeung-t sehol sem találtam. Körülnéztem az egész házban, még az udvaron is, ám még mindig nem találtam meg.
 Nyílt az ajtó, és ő lépett be rajta. Rápillantottam. Elegáns volt, de kissé laza. Nem tudtam mire vélni öltözékét. Kérdőn méregettem.
 - Vegyél fel egy fürdőruhát, meg egy csinosabb ruhát... - sorolta el, mire én már futottam a szobámba.
 Pár perc múlva HyunSeung fogta a kezem. Homokban sétálhattunk, de nem voltam benne biztos, mert JS megint kendővel takarta el a szememet. Hirtelen megálltunk, és leültem. Kioldozta a kendőt, majd mellém ült.
 Egy kockás pokrócon ültünk, a tengerpart szélén. A tenger a partot mosta, majdnem elérte a pokróc szélét. Egy piknik kosár volt a lepedőn.

7.rész~ Fénykép

 A házat magas sövény vette körül. Apró, tágas ház volt. Két hálószoba volt benne, ezekből nyílt egy-egy fürdő. Volt egy hatalmas nappali, egy óriási TV-vel. Egy konyha, és egy ebből a helyiségből nyíló ebédlő. Mindez ízlésesen berendezve.
 A háznak hatalmas udvara volt. Volt egy asztal székekkel, napernyővel. Egy nagy medence is volt a házhoz, emellett egy bárpult. De volt még grillező és jacuzzi is.
 - Úristen HyunSeung! Ez gyönyörű - mondtam.
 - Örülök, hogy tetszik - mosolygott.- Jó, ha megbékélsz vele, ugyanis három napig ez lesz az otthonod.
 - Három nap?! - hitetlenkedett. - Egyáltalán, mit csináljunk?
 - Mondjuk, mit szólnál ahhoz, ha megmártóznánk? - ajánlotta fel.

 - Zseniális ötlet. De nem szeretnék ruhástul ugrani a vízbe - nevettem fel.
 Elindultam a szobám felé. Felvettem egy piros, pánt nélküli fürdőruhát. Kivittem a strandlabdát és a napozókrémet is. HyunSeung nagyot füttyentett, mikor végre kimentem az udvarra.
 - Ezt meg kell örökítenem - nézett rám elbűvölve.
 Előkapta a fényképezőgépét, és lefényképezett.
 - Bekennéd a hátam? - mutattam fel a napozókrémet.
 - Persze - vette ki a kezemből a tasakot.
 Nyomott belőle a kezére, és a hátamra kente.       Bemásztunk a medencébe. Először úszkáltunk, aztán labdáztunk. Aztán, amikor már sötétedni kezdett, kimásztunk a vízből, és vacsorát csináltunk. Virsliket, húst grilleztünk, aztán friss kenyérrel elfogyasztottuk. 

 Már sötét volt, a kinti lámpák égtek, mikor Hyun úgy döntött, megmutatja, hogy koktélokat is tud készíteni.
 Kisebb, nagyobb poharak kerültek elő, jégkockák, alkoholos italok, és üdítők. Citromszeletek, apró, papírból készült napernyők, különféle, más-más formájú szívószálak fedték fel magukat.
 HyunSeung mosolyogva készítette a koktélokat. Betsy Ross-tól kezdve a Zombie-ig mindenfélét ittam, már jóval többet a kelleténél, míg HyunSeung csak Fruit Punch-ot, és Yellowjacket-et  ivott.
 - Hé, hé elég lesz! - próbált leállítani Rancho.
 Letettem a poharat és közelebb húztam magamhoz. Megfogtam kockás, kidolgozott felsőtestét. A szemébe néztem és megcsókoltam. De ebben a csókban semmi érzés nem volt. Csak a fejembe szállt alkohol manipulált.
 HyunSeung máskor biztos megragadta volna az alkalmat, de most nem akarta. Tudta, hogy most csak a pia beszél belőlem. Arcát elhúzta az enyémtől, és karjaiba vett. Elvitt a szobámba, és letett az ágyra. Sajnálta ezt az egész napot. Magát okolta minden miatt. Egy jóéjt puszit nyomott homlokomra, aztán kilépett a szobából.
 De én ezt nem tudhattam. Már az igazak álmát aludtam. Egy gyönyörű szép álmot, amiben újra az oltár előtt álltam. Jang HyunSeung-gal. Akit imádtam...

6.rész~ Meglepi

Sok ideig keresgéltem a tökéletes összeállítást, míg végre megtaláltam az erre a napra megfelelő bikinit. Elővettem egy aprónak tűnő, ám tágas táskát, és beleraktam a fürdőruhát,strandpapucsot, és még néhány pólót,cipőt, meg nadrágot, mert HyunSeung nem mondta, hogy tulajdonképpen mennyi ideig leszünk ott. Beledobtam még a napszemüvegemet és a naptejemet is. Leellenőriztem, hogy minden megvan-e, amire szükségem lehet. Kitrappoltam a nappaliba. HyunSeung ott ült a kanapén.
 - Kész is vagy? - nézett rám kérdőn, mire határozottan bólintottam. - Akkor most elmegyünk az én cuccaimért - mosolygott.
 Szédítő volt a mosolya. Fehér fogai úgy ragyogtak, akár a csillagok. Szemében ott aludt egy titokzatos lángcsóva, ami látszólag nem akart kialudni. Néhány rakoncátlan pirosas-vörös hajszál takarta makulátlan arcát.
 Kiléptünk a lakásomból. Hyun fogott egy taxit a gyorsaság kedvéért. Úgy tíz perc alatt odaértünk a BEAST házához. Kikászálódtunk a taxiból.
 Bementünk HyunSeung otthonába. Soha nem voltam még ott. A BEAST tagok a nappaliban ültek,nevetgéltek és beszélgettek.
 - Skacok, ő itt Choi HeeRin, HeeRin ők itt... - kezdett bele Seungie, de Siksin a szavába vágott.
 - Yang YoSeob - intett mosolyogva, mintha én magam nem tudnám, hogy ki ő.
 - Lee GiKwang -beszélt csilingelő hangon a főtáncos.
 - Yong JunHyung - hadarta el a rapper.
 - Yoon DooJoon - vigyorgott a leader.
 - Son DongWoon - komolykodott a csapat maknae-ja. - Örvendek a találkozásnak. Rancho már sokat beszélt rólad - pislogott huncutul.
 - Ülj csak le - kínált hellyel DooJoon.
 - Gondolom elég sok pofont kaphattál az élettől - forgatta a szavakat Woonie ügyesen. - Már amit Hyun Sunbae mondott...
 Furcsának éreztem ezen mondatait, de úgy döntöttem, elmondom neki. Végülis, mért ne?
 Jól elbeszélgettem a srácokkal. Mintha ezer éve ismertük volna egymást. Pedig csak a fiúk ismertek valamennyire HyunSeung leírásaiból. Felszabadultan csacsogtunk erről-arról, amíg JS cihelődött.
 - Készen vagyok! - jött ki a nappaliba Rancho.
 - Akkor hát, sziasztok! - álltam fel.
 A srácok elköszöntek, aztán kiléptünk a lakásból.
 HyunSeung ugyancsak fogott egy taxit. Beszálltunk a hátsó ülésre. Egy kendőt kötött a szememre, hogy semmit se lássak.
 Már körülbelül két órája utaztunk, amikor a taxi motorja leállt. Még mindig be volt kötve a szemem. Először HyunSeung szállt ki a kocsiból, és kisegített engem is.
 Meleg volt. Melegebb, mint Szöulban. Rancho levette a szememről a kendőt.
 - Üdvözöllek Busan-ban! - mosolygott rám legelragadóbb mosolyával.
 A látvány ami a szemem elé tárult, lélegzetelállító volt.

5.rész~ Kórház

 Lassan nyitottam ki a szemeimet. Nem emlékeztem semmire, ami az utolsó pár órában történt.
 Négy fehér fal között voltam, egy fehér, vaskeretes ágyon. A testemet - a karom kivételével - fehér paplan fedte. Szerencsére a saját ruhámban voltam. Utáltam a sok fehéret, és a kórházat.
 Valaki fogta a kezem. Egy férfikéz. Imádkoztam, hogy ne Choi LeeKi legyen az. A srác szipogott. A szeme még  tele volt könnyekkel. Megpillantottam vörös haját, és a sötétbarna mandulaszempárt. Jang HyunSeung. Imádtam. A megigéző, mély hangját.
 A sokévi jó kapcsolatunkból lehetne szerelem? Szerettem. Legalábbis kezdtem szeretni. De nem akartam, hogy túlon túl elbízza magát, és jó volt élvezni, ahogy próbál meghódítani. Csendben odahajoltam hozzá, és megpusziltam.
 - Jó reggelt - mélyedtem el a mandulaszempárban.
 - Neked is - jelent meg arcán egy gondterhelt mosoly.
 - Meddig kell itt maradnom? - fintorodtam el a falra nézve.
 - Ha minden oké, akkor hamarosan el is mehetünk. És most nem hagylak magadra - magyarázott.
 - Azért wc-re elmehetek egyedül? - nevettem fel.
 - Na jó, azthiszem, ott nem nagyon tudnál kárt tenni magadban - kacagott velem.
 - Egyébként, hogy kerültem ide? - vontam kérdőre.
 - Hát, hogy őszinte legyek, nem sokkal azután, miután elmentem, rájöttem, ez az egész miattam van. És mire visszaértem, ott hevertél a földön. És tudom is, hogy mivel foglak kiengesztelni.  - titokzatoskodott.
 Felcsillant a szemem.
 Az egész délelőttöt a kórházban töltöttem, HyunSeung-gal. Aztán végre hazaengedtek. Már ki akartam menni.
 - Állj, nem mész te sehová - kapta el a csuklómat So-1. - Először is elmegyünk hozzád - utasított.
 Engedelmeskedtem, így a házam felé indultunk. Egy panel lakásban éltem, mielőtt Choi LeeKi-vel összeköltöztem volna.
 Mikor odaértünk, első dolgom volt, elhúzni a függönyöket, és kinyitni az ablakokat.
 - Tulajdonképpen mire is lenne szükségem? - néztem a srácra.
 - Egy fürdőruha kellene, meg egy lengébb cucc - mosolyodott el.

4.rész~ Fáj...

 - Te meg?! - lökte meg Choi LeeKi Jang HyunSeung-t.
 - Itt vagyok az egyik barátomnál. Mért, talán nem lenne szabad? - érdeklődött teljesen higgadtan a BEAST vezetőtáncosa.
 - Éppen a menyasszonyom az a bizonyos barát?! He?! - kiabált egyre hangosabban. - Tönkretetted az esküvőnket! És még idemered tolni a pofádat?! - üvöltött. Pofonra lendítette karját. Féltettem Hyunt.
 - Nee! - sikoltottam, és Seungie elé álltam. A vőlegényem tenyere a saját arcomon csattant. - És most kifelé! Menj ki a házamból! Tudod mit? Az életembe sem kellesz! Tessék, itt van a nyamvadt kis gyűrűd! - kiabáltam a fájdalomtól könnyezve.
 Megszeppenve, kezével a gyűrűben lépett ki. Az ajtó hangosan csapódott be mögötte. Lerogytam az egyik székre. Az arcom égett, és szédültem. Hihetetlen erő volt abban a kézben. Sírtam.
 HyunSeung elrohant valahová, de nem tudtam, hogy mégis merre kereshetném. Ebben a pillanatban ő robogott ki a konyhából, jéggel a kezében. 
 - Nagyon fáj? - anyáskodott. 
 Megráztam a fejem. Próbáltam erősnek tűnni, de a könnyeim nem akarták felmondani a szolgálatot.
 - Én... Sajnálom. Ezt az egészet - mondta.
 - Légyszíves menj el - kértem szinte alig hallhatóan.
 - Hogy? Menjek el? - kérdezett vissza Rancho, de tudta, hogy jól értette halk mondatomat.
 Aprót biccentettem, holott én sem akartam, hogy itt hagyjon egyedül. Elment. Kilépett az ajtón. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek nélküle, hisz eddig is ő tartotta bennem a lelket. de, hogy most ő elment, ki fog rám vigyázni? Talán a magány. Úgysem érez semmit. Nem csalódhatok benne.
 Fülledt meleg volt. Szinte fuldokoltam. De nem számított. Minél hamarabb megfulladok, annál kevesebbet kell szenvednem. Az ablakokat függöny takarta. Különösen nem zavart. Sőt! Még nyomasztóbbá tette a levegőt. Úgy éreztem, még mindig nem elég üres a szoba. Kikapcsoltam az áramot, és csak ültem. Vártam, hogy eljöjjön a felszabadítóm. A vég.
 A percek óráknak tűntek. Egy árva lélek sem kopogott be. A kaszás sem. Csak ültem. Mint aki a székhez lenne bilincselve. Mondhatni, agyhalott lettem. Már nem éltem. A napsugarak ostromolták az ablakokat. Kezdett zavarni az egyre beljebb törő fény. Úgy éreztem, már több órát 'raboskodtam', de tudtam, hogy rossz nyomon járok. Még a hülye is megtudta volna állapítani, hogy csak percek teltek el. A telefonom nem csörgött. Nem is várhattam, hisz' ki volt kapcsolva. Azon törtem a fejem, hogy gyorsabb módszerhez kell folyamodnom. Egy kés, avgy egy kis víz megfelel. A tüdőmből feltörő mély zokogás nem akart megszűnni. Már fel akartam adni.
 Felálltam a székről, hogy elmehessek egy késért, ám abban a pillanatban a fejembe nyilallt a fájdalom, és minden elsötétült.

3.rész~ Legalább rád számíthatok

 - Öltözz át, aztán menjünk el valahová. Mondjuk, moziba? - vetette fel az ötletet.
 - Benne vagyok! Csak egy pillanat... - feleltem, és beléptem az öltözőfülkébe.
 Egy fekete pólót vettem fel, meg csőnadrágot. Aztán kiléptem a fülkéből. Nevetgélve indultunk el a város óriási plázája felé. Aztán feltettem egy komolyabb kérdést.
 - Mért nem hagytad, hogy összeházasodjunk? - furdalta oldalamat a kíváncsiság.
 - Tegnap már elmondtam - jelentette ki, én pedig nem kérdezősködtem tovább, mert tudtam, ennél többet nem fog elárulni.
 Az út hátralevő részét csöndben tettük meg. A mozihoz érve fellélegeztem, mert azt gondoltam, hogy a film alatt nem fogunk beszélgetni.
 - Haragszol rám? - kérdeztem meg, félve, hogy igent kapok válaszul.
 - Dehogyis - simította meg a karom mosolyogva. - Rád nem lehet haragudni.
 - Mert rád lehet? - nevettem fel. - Egyébként mit nézünk? - érdeklődtem.
 - Nineteen. Régi, de tudom, hogy imádod - nézett mélyen a szemembe.
 - Köszönöm! - ugrottam a nyakába.
 - Hé, nyugi!- nevetett elevenen.
 Bementünk a terembe, és tíz perc múlva lekapcsolódtak a lámpák.
 A Nineteen izgalmas film volt. Két fiúról, és egy lányról szólt. Egy barátjuk késő este meghalt, és vádlottak lettek. Menekülni kezdtek a rendőrök ellen, végül sikeresen tisztázták nevüket, a lány gyilkosának felfedésével.
 Ez volt a kedvenc filmem, de most valahogy nem bírtam figyelni. Sikerült elaludnom a befejezés utolsó felében.
 - Legalább rád számíthatok... - dörmögtem, miután elaludtam.
 - Mi? - pillantott rám HyunSeung, aztán észrevette, hogy én az igazak álmát alszom.

 Másnap az ágyamban ébredtem. Miután sikerült végleg felkelnem, hirtelen felültem. Nem értettem semmit. A konyhából íncsiklandó illatok szállingóztak a szobám felé. Kimásztam az ágyból, és abba a helyiségbe mentem, ahonnan az illatot véltem felfedezni. HyunSeung-t láttam meg a konyhában. Rántottát csinált.
 - Te már ilyen korán reggelizel? - néztem rá.
 - Kilenc óra van - nevetett fel. - Kész is a reggeli - vett elő két tálat és leültünk reggelizni.
 Reggeli közben elmondta, hogy hazahozott és itt maradt velem. 
 - Köszönöm - öleltem meg. - Igazán jó barát vagy - pusziltam meg az arcát.
 Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és Choi LeeKi lépett be rajta. Csodálkozva meredt ránk.

2.rész~ Minden megváltozik

 Úgy éreztem, csak a parkban tudok megnyugodni, csak ott lehetek önmagam. Mikor már félúton jártam a pad felé, a könnyeim újra potyogni kezdtek. Végre sikerült elbotorkálnom a padig. Leültem. Choi LeeKi lépett ki az épületből. Amint meglátott, felém igyekezett. Rémülten nézte kisírt, feldagadt szemeimet.
 - Mi történt? Valami baj van? - kérdezte.
 - Semmi, csak. Annyi, hogy ez nem az én napom - mondtam.
 - Gyere, menjünk haza! - mondta és kezét az enyémbe zárta.

 Jang HyunSeung dühödten csapta be a BEAST házának ajtaját. Ideges volt. Elcseszte ezt az egészet.
 Már rég el kellett volna mondanom neki. - emésztette magát. - Valaki nagyon dühös - állapította meg JunHyung.
 - Hagyjál békén, Joker! - szólította fel ostorként pattanó hangon a rappert.
 - Valaki tényleg nagyon, nagyon mérges - mondta Kiki egyre halkuló hangon.
 - Szálljatok le rólam - hangzott el újra a parancsoló hang.
 - Elmondod, vagy váltsunk témát? - kérdezte Woonie.
 Ezek után Rancho megnyílt, és minden gondját-baját elmondta barátainak, végül kikérte a véleményüket.
 - Mit csináljak? - kérdezte beszámolója végén. - Mert én nagyon szeretem.
 - Kétségtelenül harcolnod kell érte... Aztán már csak türelem kérdése az egész - mondta el véleményét a BEAST leadere, Yoon DooJoon.

 Végre elérkezett az esküvő napja. Már csak arra az egyetlen egy igenre kellett koncentrálnom. Kora délután elindultunk az esküvő helyszíne felé. Egy gyors puszival búcsúztunk el a nagy, tágas teremben, ahol széksorok álltak kidíszítve. Úgy döntöttünk, itt tartjuk az esküvőt. Esküvő. Bár túl lennék rajta. Besiettem az öltözőmbe, ami egy nem túl nagy, de nem is kicsi helyiségből volt kialakítva.
 Kisminkeltek, megcsinálták a hajamat, végül átöltöztem. A maradék tíz percben, ami az esküvő kezdetéig hátra volt, csak egy szót mormogtam, de azt ezerszer. Igen.
 Az esküvő lassúnak, elhúzottnak tűnt számomra. Szinte semmire nem emlékeztem, csak arra, hogy HyunSeung nem ült egyik széken sem. Pedig kevesen voltak az esküvőn... Csak egy szűk baráti kört hívtunk, meg a szüleinket.
 A pap már az esküvői tószt közepén tartott.
 Csak egy igent kell mondanod, csak egyet. Egyszer. Igent. - koncentráltam magamban
 - Tiltakozom! -törte meg a pap szóáradatát egy gyönyörű, mély hang.
 - Még nem tartunk annál a résznél! - kiáltott fel a középkorú pap.
 - HyunSeung? Ő mit keres itt.
 - Én... - gördült le egy könnycsepp az arcomon. - Nekem ehhez idő kell. 19 éves vagyok. Én.... Halasszuk el az esküvőt!
 Felemeltem a szoknyámat, és az öltözőtermembe futottam. Leültem az egyik székre. Még mindig mély zokogás folyt a torkomból. Choi LeeKi csörtetett be a terembe.
 - Mi a baj? - kérdezte kissé idegesen.
 - 19 éves vagyok! Én erre még nem készültem fel! Nekem ehhez idő kell. Én... Szakítok veled. Vagyis, hát... Én... Időre van szükségem. Csak egy kis szünet! Légy szíves adj nekem időt. Át kell gondolnom a dolgokat. És átköltözök a saját lakásomba - szedtem össze gondolataimat.
 - Ha ezt szeretnéd, akkor rendben. De te döntöttél így, nem én - mondta nyugodtan, a most már exbarátom.
 Kilépett az ajtón, és ideiglenesen az életem ajtaján is. Helyette Jang HyunSeung robogott a szobába.
 - LeeKi mesélte mi volt. Azt mondta, hogy hazaköltözöl. És azt is, hogy majd elviszi a cuccaidat - sorolta, hogy mit tud.
 Csak odaléptem hozzá, és megöleltem.

1.rész~ Boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Vagy mégsem?

 Csak hallgattam az esküvőtervező csacsogását, és néztem ki a fejemből. Furcsa volt ott állni 19 évesen, esküvői ruhában. Egy nap volt hátra az esküvőmig.
 - Ne, nem akarom, hogy hosszabb legyen, félek, hogy elesne - mondta az esküvőtervező a varrónőnek, aki mellettem guggolt, és a ruhám alját igazította. - Mondja, kisasszony, megfelel a virágcsokor?
 - Nekem ebből elegem van - borultam ki.
 - HeeRin! Maradjon nyugton! - utasított a varrónő.
 - De, pont így tökéletes a ruha! Mit kell rajta igazítani még? - érdeklődtem dühösen. - Minden tökéletes, úgy, ahogy eddig!
 Ebben a pillanatban nyílott az ajtó, és Jang HyunSeung lépett be rajta.
 - Végre valaki, aki normális - néztem rosszallóan az esküvőtervezőre és a varrónőre.
 - Sziasztok! - intett közeledve a híres JS.
 - Szia! Elérkezett a megmentőm - tátogtam oda neki, mire elmosolyodott. - Kérem haggyanak magunkra - próbáltam udvariasan kitessékelni a zavaró személyeket.
 A varrónő és az esküvőtervező kilépett a teremből.
 - Hogy vagy? - kérdezte a srác.
 - Ramatyul. Nem akarnak leszakadni rólam. Olyanok, mint a piócák - használtam hasonlatot.
 Jang HyunSeung elevenen felnevetett.Beléptem az öltözőfülkébe, ami a terem egyik sarkában volt. Hosszú menyasszonyi ruhám helyett egy csőnadrágot és egy egyszerű pólót kaptam magamra. Pár perc után kiléptem az apró fülkéből. HyunSeung az egyik bőrszéken ült hihetetlen látványt nyújtva. Belenéztem a tükörbe, és egy kis szájfényt kentem ajkaimra.
 - Ajj, de lefárasztottak... - sóhajtottam egy mélyet, mikor lehuppantam a másik székre.
 - Figyelj, nekik ez a munkájuk, és szerintem te is szép esküvőt szeretnél...
 - Mi?! Őket támogatod?! Nem engem kellene?! Kössz, igazán számíthatok rád! - csattantam fel.
 - Szeretlek - nyögte ki zavartan.
 - Barátilag - mondtam az egyértelmű befejezést, és felpattantam a székből.
 Ő is feltápászkodott és közelebb lépett hozzám. Hirtelen közelebb hajolt, és megcsókolt. Csókja édes volt. Elbizonytalanított. Akarom én ezt az esküvőt egyáltalán? Szeretem én a vőlegényemet, Choi LeeKi-t?    Ellöktem magamtól a barátomat. Az ajkamhoz kaptam, mikor egy könnycsepp gördült le róla. Pofonra lendítettem a karomat. Fájt ez az egész. A csók. Marta a szívemet. A pofon csattant Rancho gyönyörű arcán. Kifutottam a teremből, egyenesen a parkba. Egy nap. Egy nap hiányzott a boldogító igenhez. De tessék! Ennyit a boldogan élünk, amíg meg nem halunk mondatról.

~Bevezető

A történet E/1-ben lesz megírva.

A főszereplőnk, Choi HeeRin még csak 19 éves, de már önálló, mozgalmas, boldog életet él. Egy vőlegénnyel, és egy sikeres, nagyon jó baráttal. Jang HyunSeung. A megértő, kedves barát. Előtte áll egy hosszúnak, boldognak ígérkező házasság. És amikor eljön a nap.... Vajon megállja a helyét, vagy elbukik? A történetben sok csók csattan el, de egy esetleges pofon is közbejöhet. Lássuk, mit tartogat a fiatal lánynak az élet.