Az utolsó nap szinte eseménytelennek tűnt. Legalábbis kettőnk között nem történt semmi lényeges. Még mindig csak barátok voltunk.
Csak pakolásztunk, készülődtünk. Egy utolsó csobbanás a medencében, egy séta a tengerparton. A korai ebéd után taxival mentünk haza, Szöulba. Az út körülbelül két órás volt, ám nekem csak perceknek tűnt. Néztem az elsuhanó tájat, vagy éppen az útra figyeltem. Mikor hogy tartotta kedvem. Aztán, nagy nevetgélés, beszélgetés közepette érkeztünk vissza Dél-Korea fővárosba.
Alig vártam, hogy pihenhessek. De egyedül olyan unalmasnak tűnt. Jó lett volna, ha HyunSeung mellettem feküdt volna, de végülis nem lehet velem folyton folyvást.
Elértem a lakásomhoz. Nagy nehezen előkotortam a táskámból a kulcsot. Kinyitottam az ajtót. A hűtő felé vettem az irányt, hogy lefekvés előtt még igyak egyet.
A hűtőn egy papír állt, amit az egyik mágnessel rögzítettek a helyére. Nem ismertem az írást, amit ábrázolt. Nem én írtam, ebben biztos voltam.
- Mi a franc... - morogtam.
Jobban szemügyre vettem a sort, ami rajta állt. Határozott, gömbölyded írásjelek. Elolvastam a mondatot.
Előlem nem menekülsz, édes.
Jang HyunSeung egy virágbolt kirakata előtt nézegetett. Nem tudta, milyen virágot vegyen. Végül belépett a szebbnél szebb növényekkel tömött boltba. Alig tíz perc múlva egy nagy csokor vörös rózsával lépett ki a bolt ajtaján. Mosolyogva indult el célja felé.
A cetlit egy határozott mozdulattal a szemetesbe hajítottam.
Megálltam az egész alakos tükör előtt. Jó alakom volt, bármennyire nem akartam beismerni. A hajam dús, hosszú és ápolt volt. A ruha, amit viseltem leheletnyi anyagból készült. Nem volt hosszú, csupán a combom közepéig ért.
Bementem a szobámba. Az éjjeliszekrényen újabb cetli hevert.
Az enyém leszel, cica.
Nem törődtem vele, a szemetesbe hajítottam. ebben a pillanatban hátulról átölelt valaki.
- Mondtam, hogy megszerezlek - súgta a fülembe, és beszívta az illatomat.
Én csak megdermedve álltam, előre bámulva. Az alak az ágyra lökött, majd rám feküdt. A nyakamat csókolgatta, közben a combomat simogatta. Úgy villant belém a felismerés, akár egy villámcsapás.
- Ne! - üvöltöttem teli torokból.
Ebben a pillanatban kivágódott a bejárati ajtó.
HyunSeung rohant be a szobába. Lerángatta rólam a férfit, majd bemosott neki egyet.
- Húzzál innen! - förmedt rá.
Az alak fejvesztve, rémülten futott ki a lakásomból.
- Jól vagy? - kérdezte a srác.
- Igen - mondtam megszeppenve. - K-köszönöm - hálálkodtam.
Pár perc múlva a folyosón álltunk. Az ajtó csukva volt.
- Tulajdonképpen.... ezt neked hoztam - nyújtotta át a csokrot HyunSeung.
- Köszönöm - öleltem át jó szorosan.
Nem akartam elengedni. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Úgy éreztem, cselekednem kell. Felnéztem JS-re.
- HyunSeung...
- Hmm? - mosolygott.
- Én... - úgy éreztem a szavak ólomnehézségűek. Féltem kimondani. Egyfajta ideges zavartság lett rajtam úrrá. - Sz... Szeretlek - nyögtem ki ezt az egyetlen egy szót.
A következő pillanatban puha ajkai az enyémhez tapadtak. Méz édes csók volt, melyben minden érzés közrejátszott a szerelemtől az érzékiségig. HyunSeung belemosolygott a csókba, én pedig a nyaka köré fontam mind a két kezemet. Ajkaink halk cuppanással váltak szét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése