Mikor reggel felébredtem, nem emlékeztem semmire a tegnap estéből. Megpróbáltam felállni, de a fejembe iszonyatos fájdalom nyilallt. Szédelegve mentem ki a nappaliba. Leültem a kanapéra. Még csak hajnali hat volt. Furcsállottam, hogy ilyen hamar felkeltem, hisz nyáron általában délig szoktam nyomni az ágyat.
A másik hálószoba ajtaja is kinyílt és HyunSeung lépett ki rajta. Zavartan a hajába túrt, majd ásított egyet, végül leült mellém.
- Mi volt tegnap? - néztem rá segélykérően.
- Hát, ami azt illeti, kicsit több koktélt ittál meg a kelleténél. Aztán megcsókoltál.
- De.... Ugye nem...? - tétováztam a kérdéssel.
- Nem. Nem történt meg - nézett rám halvány mosollyal az arcán.
- Van itt valami fájdalomcsillapító? - érdeklődtem.
- Aha, tettem el - mondta Seungie.
- Te vagy a megmentőm! - öleltem meg.
Pár perc múlva már le is nyeltem a tablettát.
- Mindenesetre, köszönöm, hogy nem éltél vissza a helyzettel - ültem le mellé.
Nem sokat beszélgettünk. Én csak elmélkedtem, aztán újra elnyomott az álom.
Mikor újra felébredtem, már este nyolc óra volt. Sötét volt, de még lehetett látni. A Nap éppen készült átadni a helyet a holdnak, már majdnem el is tűnt a föld peremén. HyunSeung-t sehol sem találtam. Körülnéztem az egész házban, még az udvaron is, ám még mindig nem találtam meg.
Nyílt az ajtó, és ő lépett be rajta. Rápillantottam. Elegáns volt, de kissé laza. Nem tudtam mire vélni öltözékét. Kérdőn méregettem.
- Vegyél fel egy fürdőruhát, meg egy csinosabb ruhát... - sorolta el, mire én már futottam a szobámba.
Pár perc múlva HyunSeung fogta a kezem. Homokban sétálhattunk, de nem voltam benne biztos, mert JS megint kendővel takarta el a szememet. Hirtelen megálltunk, és leültem. Kioldozta a kendőt, majd mellém ült.
Egy kockás pokrócon ültünk, a tengerpart szélén. A tenger a partot mosta, majdnem elérte a pokróc szélét. Egy piknik kosár volt a lepedőn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése